2017. január 5., csütörtök

Tervezzünk előre kreatívan!

Minden év végén fejtörést okoz, hogy milyen típusú naptárat vegyek a következő évre. A legtöbbször abba a hibába esem, hogy a kinézett meseszép planner (tervező naptár) túl nagy, túl sok helyet foglal a táskában, ezért inkább otthon hagyom "majd kitöltöm" címszóval. Ilyenkor rendszerint veszek még egy naptárat, ami viszont rendszerint túl kicsi, arról nem is beszélve, hogy a két naptár "összehangolása" nem mindig sikerül, és ebből volt már problémám. Tudom, az okos telefonok világában mindig van kéznél naptár (használom is), de azért én még vérbeli "papíros lány" vagyok... Megmutatom idén mire jutottam.




Szükséges anyagok és eszközök:

2016 év végétől kezdődően bizalmat szavaztam az úgynevezett Traveler's Notebooknak. Magyarul utazónotesznek szoktuk hívni és a lényege az, hogy egy vastag bőr tokban kivehető/cserélhető füzetecskék vannak (maximum 3 db-ot lehet tartani benne egyszerre). Régebben csak külföldön lehetett kapni, most már Magyarországon is gond nélkül elérhető. Ez azonban "csak" egy üres füzet, valahogyan naptárat kellett varázsolni belőle. Azt találtam ki, hogy ha már jártas vagyok némiképp a digitális tervezésben, akkor megszerkesztem magamnak. Decemberben elkezdtem, és a blogomon minden hónap tizenötödikéig felkerülnek a következő hónap sablonjai, nyomtatásra készen - idén januártól kibővülve a névnapokkal. (A januári pakkot ITT találod.) A sablonokat az interneten ingyenesen fellelhető vektoros grafikák díszítik (amik lelőhelyét természetesen feltüntettem a letölthető csomagban megtalálható felhasználási feltételekben). Úgy terveztem, hogy a füzetecske bal oldalára kerül a naptár, a jobb oldalra pedig valamilyen motivációs alkotás. Így egy héten egyszer leülhetek alkotni a noteszbe, viszont hét közben folyamatosan a táskámban lehet. Számításaim szerint egy füzetbe 15 hét fér el és ha betelt, eldönthetem, hogy tovább bővítem (ezt meghagyva) vagy csak kicserélem a belsejét. Az alábbiakban egy oldal elkészítését mutatom meg lépésről-lépésre.

Első körben nyomtassuk ki a naptár oldalt (A4-es méretű, tehát semmiféle képszerkesztő vagy speciális nyomtató nem szükséges hozzá), és kétoldalas ragasztó segítségével ragasszuk be az első dupla oldal bal oldalára.


Magát a naptár részt is dekorálhatjuk, ehhez a későbbiekben szintén lesz segítség a blogomon, nyomtatható címkék, cím-feliratok stb. formájában. Itt egy színben harmonizáló zászlócskát nyomtattam, de bármilyen maradék papír megfelel a célnak. Ezzel a módszerrel egyszerűen létrehozhatunk kiemeléseket (fontos eseményeket, névnapokat, szülinapokat stb.). Van olyan, aki komplett színkódrendszerrel dolgozik. Mondok egy példát. A fiam minden héten kétszer hegedűórára jár, a lányom szintén kétszer táncolni. Megtehetném, hogy ezek az események kapnak egy-egy színt. A példa kedvéért a hegedű mondjuk zöldet, a tánc rózsaszínt. Minden nap, amikor egyik és/vagy másik esemény van, színes papírból kivágott csíkkal (vagy öntapadós washi tape-el /dekortapasz/) megjelölhetjük a napokat, így csak ránézünk, és rutinból látni fogjuk melyik nap hová kell fuvaroznunk a csemetét. Én a gyors megoldások híveként, inkább felkörmölöm az eseményeket, de van akinek a színrendszer nagyon bevált, ráadásul önmagában is díszít).


Most a füzet másik (jobb oldali) üres oldalát egy közepes méretű lapos ecset segítségével (vékony rétegben) lefestettem fehér soft gesso-val. Ez azért fontos, mert a későbbiekben el fogom áztatni, és ha nem alapozom le, akkor a festék átüt a másik oldalra, arról nem is beszélve, hogy rongyosra hullámosít(hat)ja a papírt.


Amíg a gesso szárad, addig megismerkedünk a StazOn tintapárnával, és a bélyegzők tisztításával.


A tintapárnáknak többféle típusa van. A scrapbookban, art journal-ban, mixed mediában többfélét is használunk (pl. vízbázisú tintapárnák, olajbázisú pigment tinták, alkohol bázisú tintapárnák).

A StazOn tintapárna azért különleges, mert alkohol bázisú, ami azt jelenti, hogy a "festékanyagot alkoholban oldják fel" bélyegzés után az alkohol hamar elillan, a bélyegzett minta hamar megszárad. Másik nagy előnye ennek a fajta tintapárnának, hogy nem csak porózus felületeken használható (mint a papír, fa stb.) hanem nem porózus felületeken is (mint az üveg, műanyag, fém stb.)! Száradás után vízoldhatatlan, így ha történetesen nedvesség éri (pl. Média mistet, vizet fújunk rá) akkor sem kenődik el a minta. Nézzük hogyan is kell használni...

Igazából majdnem pontosan úgy, ahogy bármilyen másik tintapárnát. Nyomkodjuk rá a tintapárnát a bélyegzőre (vagy a bélyegzőt a tintapárnára - kinek-kinek az ízlése szerint) úgy, hogy a tinta mindenhol egyenletesen befedje.


Én a Cloudy Sky fantázianevű szürkét használtam, itt egyértelműen látszik, hogy a tinta mindenhol kellően megfestette a mintát vagy sem. Világos színek esetén, tartsuk a pecsétet a fény felé, és ha mindenhol csillog picit a felület, akkor tökéletes. Nyomjuk rá a papírra egyenletesen. Igazából erre a célra egy akril pecsételő alap (vagy más néven akril tömb) lenne a legmegfelelőbb, de nélküle is tökéletesen megoldható.


Mivel a tintapárna nem "átlagos", a tisztítása sem az. A bélyegzőket nagyon gyorsan befogja, és ha azt szeretnénk, hogy ezek hosszú életűek maradjanak, érdemes a tisztításukra is némi időt áldozni. Egy vízbázisú tintával szennyezett felületet le lehet törölni egy nedves törlőkendővel, vagy amire én esküszöm, a langyos víz - szappan kombinációval (esetleg ha aprólékos a bélyegző mintája, akkor egy finomabb sörtéjű fogkefe is segítség lehet). A StazOn-nál ez nem működik. Speciális tisztító folyadék szükséges, aminek a neve: StazOn Cleaner. 


Maga a tisztító folyadék egy szivacsos applikátorral ellátott tubusban van, ami nagyon megkönnyíti a dolgunkat. Csak fordítsuk fejjel lefelé, enyhén nyomjuk rá a bélyegző felületére és kenjük át vele. 



Ha megvagyunk, csak itassuk le róla a folyadékot és tehetjük is el a patyolat tiszta bélyegzőinket.

A gesso már bizonyára megszáradt, folytathatjuk a munkát. Első lépésben az ecsetünk segítségével vizezzük be a gesso-zott felületet, majd töröljük meg az ecsetet és mártsuk a Média mist flakonjába. Így (az ecset segítségével) hordjuk fel a mistet a papírra.



Szárítsuk meg, majd a flakon kupakjának a szárával fröcsköljük is meg kissé a felületet (FONTOS: a naptár részt és a többi oldalt takarjuk le!).


Míg szárad, vágjuk ki az angyalszárnyakat. Eredetileg úgy terveztem, hogy lefestem őket (ezért kellett a StazOn tintapárna) de végül simán jobban tetszett. Nyomtattam egy idézetet, ezt is kivágtam, majd a szélét összetintáztam.


Az angyalszárnyakat és az idézetet elrendeztem, majd felragasztottam Expressz ragasztóval.



A következő oldalpár hasonló technikával készült, de itt még a mist használata előtt pecsételtem a gesso-zott alapra, az idézetet pedig soronként vágtam fel és a szélét szintén a mist-es flakon tetejének a szárával festettem körbe.




Természetesen még ezer ötletem lenne a dekorálásra (krémes akril, stencilező paszta stb.), de ez legyen egy következő bejegyzés témája! 

Ötlet, fotó és kivitelezés: beedescrap

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...