2017. április 29., szombat

Anyák napi mécsesek - Letölthető grafikával!

Közeleg május első vasárnapja, az Anyák napja. Én is izgatottan készülök arra, hogy hálás szívvel átadhassam Édesanyámnak a saját kezűleg készített meglepetésemet. Ezeknek a dísztárgyaknak az elkészítését azoknak az alkotóknak is szívesen ajánlom, akiknek sajnos már nem lehet köztünk az Édesanyja, vagy a Nagymamái. Két mécses elkészítésének menetét mutatom most be.



Szükséges anyagok és eszközök:





















A mécsesek elkészítésének ötlete onnan indult, hogy szokás szerint egyik este csak úgy rajzolgattam. Akvarellpapírra készítettem több grafikát, az egyik ez lett közülük.


Úgy éreztem, hogy ezzel a rajzzal tovább szeretnék dolgozni, így beszkenneltem, megszerkesztettem, tükröztem és lézernyomtatóval kinyomtattam egy sima irodai A/4-es lapra. (A grafikákat 10 cm magasra szerkesztettem a tükrözésre pedig azért volt szükség, mert később transzferálni fogjuk a mintát.)


Ha Neked is tetszik ez a grafikám, és Te is szívesen készítenél ilyen, vagy ehhez hasonló mécseseket, akkor most IDE KATTINTVA letöltheted és felhasználhatod ehhez az alkotói projekthez. 
Letöltés után csak annyi teendőd van, hogy egy lézernyomtatóval kinyomtatod.

A rizspapír szalvétákban található egy vékonyka fehér selyempapír. Első körben most ezt fogom felhasználni. Ezt a papírt helyettesíthetjük vékony selyempapírral is. 


A selyempapírt szétvágtam 4 egyenlő részre.


Ezekre a felvágott részekre transzfer oldat segítségével feltranszferáltam a kinyomtatott grafikákat.


Elkészült mind a négy transzfer.

.
Az üvegmécses egyik oldalát lekentem matt dekupázs ragasztóval.


A ragasztós alapra ráhelyeztem az egyik selyempapírt, és felülről is lekentem dekupázs ragasztóval.


Az ecsettel nem mindenhol tudtam ráncmentesen eligazítani a papírt, így az ujjaimmal egyengettem el a javítandó részeket. Ennél a műveletnél arra kell figyelni, hogy a ráncok kisimítása ragasztós ujjal történjen. Ellenkező esetben a papír hozzátapadhat a száraz ujjainkhoz. Csak a rajzos rész felszínét simítottam ki teljesen, a grafikán kívül eső részen meghagytam a ráncokat.


Miután megszáradt a ragasztó, csiszolóval eltávolítottam az élekről lelógó papírt.


Mivel ennek az üvegnek az oldalai lekerekítettek (nincs határozott éle), így ott nem tudtam az él mentén szépen lecsiszolni. Lecsiszoltam a nagyját, majd a visszamaradt papírt ragasztós ujjal simogattam rá az üvegre.


Úgy terveztem, hogy a két szemközti oldalra kerüljön grafika, a másik két oldalra pedig sima selyempapír. Ezért fogtam egy másik selyempapírt, amivel a szabadon maradt oldalakat vontam be. Ezt a papírt azonban felragasztás előtt szándékosan összegyűrtem, mert megtetszett az előbbi felragasztás során tapasztalt ráncos hatás. Ezt a struktúrát pedig gyűrt papírral a legkönnyebb elérni.


Az üveg oldalainak méretéhez igazítottam a papírt. Ezt úgy tettem, hogy a papírra rászorítottam egy fém vonalzót. A papír levágandó részét egy hirtelen mozdulattal letéptem a vonalzó éle mentén. Azért jó így eltépni a papírt, mert a tépés mentén nem lesz határozott vágásnyom, de mégis egyenes lesz. Az ilyen módon eltépett papír széle könnyen és szépen eldolgozható a felületen.


Lekentem az üveg felületét dekupázs ragasztóval, majd a selyempapírt ragasztós ujjal rásimogattam. Nem törekedtem arra, hogy a ráncokat kisimítsam, hiszen direkt az volt a célom, hogy ilyen legyen a felszíne. Arra azért figyeltem, hogy a ráncok is megfelelően odatapadjanak a felülethez és ne maradjon a papír alatt levegőbuborék.


Hagytam teljesen megszáradni.


Száradás után tintával festettem ki a motívumot.
Ehhez az eljáráshoz ecsetet használtam. Az ecsetet tintahígítóval mostam ki minden színváltásnál.

TIPP: erős, határozott színekhez ne hígítsd fel a tintát. Ha mégis áttetsző, lágy, akvarellszerű színhatást szeretnél elérni, akkor viszont ajánlott a tinta hígítóval való keverése. Én a tintát kiöntöm egy műanyag/szilikon lapra, és azon keverem össze a hígítóval. 


Ha szereted a színeket keverni, ne fogd vissza magadat. Csodás hatások érhetőek el ezeknek a tintáknak a keverésével.
Először kifestettem a hajakat, aztán a ruhákat, és megfestettem az arcpírt, majd az árnyékolást is.


A szemek színezése után lefestettem a hátteret.


A mécses oldalait is megszíneztem a tintával. Itt klasszul látszik a ráncos hatás is.


Arany kontúrozóval átsimogattam a megszáradt felületet.


Úgy döntöttem, hogy az elkészült grafikás oldalt is bearanyozom. Itt hangsúlyosan a hajra került az arany kontúrból. Simán az ujjammal simogattam fel a kontúrozót.


Az üvegen elhelyezett másik kép esetén erősebb színeket használtam. Bátran játszottam: a magentára lila került, a zöldre mandarin. Bevallom, az alkotásnak ezt a színkeverős részét szeretem a legjobban.


Élettel telibbé tehetjük a lányok pillantását úgy, hogy megjelenítjük a visszatükröződő fényt a szemükben. Ezt egyszerűen úgy tudjuk megtenni, hogy első lépésként fehér lakkfilccel egy pöttyöt rajzolunk a pupillájukhoz.


Következő lépésként ajánlott megerősíteni a szemvonalakat, majd berajzolni a pupillákat.
Ezt fekete alkoholos tűfilccel tettem. A képen látható, hogy milyen módon.


Tovább díszítettem a ruhájukat fehér lakkfilccel...


... és a hajra is került lakkfilces díszítés.


Utolsó lépésként pedig fekete tűfilccel megerősítettem minden kontúrvonalat és az írást is.


Ilyen lett a mécses egyik oldala: 


és ilyen a másik oldal: 


Amennyiben lakkal szeretnéd védeni a felületet, azt vízbázisú lakkal teheted meg. Az oldószeres lakk ugyanis feloldja a tintát és az alkoholos filcet is. Erre jó odafigyelni.

Most pedig készüljön egy "Mamikás" üvegmécses is.
A selyempapír képet körbevágtam kb. 1-1,5 cm ráhagyással, és kihagytam (levágtam) az Anya szót.


Az első mécseshez hasonlóan lekentem az üveg felületét dekupázs ragasztóval.


Ráhelyeztem a selyempapírt és felülről is lekentem a dekupázs ragasztóval.
A domború üvegfelület miatt ráncosodott a papír, de nem rontotta el úgy a grafikát, hogy zavaró lenne.


A ragasztó száradása után lefestettem alapozó festékkel az üveg felületét. Két rétegben vittem fel az alapozó festéket. A második réteget természetesen az első réteg teljes száradása után festettem fel. Vigyáztam arra, hogy a képre ne kerüljön az alapozó festékből.


Amíg száradt a második réteg alapozóm, addig a rizspapír szalvétából kisebb-nagyobb darabokat tépkedtem le.


Ezeket a rizspapír darabokat egyenként felragasztottam a megszáradt alapozós felületre.


Arra figyeltem csak, hogy ne maradjon üresen kihagyott része a mécsesnek. A tépés miatt szebben felragaszthatóak a rizspapír darabok. Nem baj, hogy nem összefüggő minta alakult ki. Ennél a papírnál ez nem szembetűnő.


A rizspapír színeihez passzoló krémes akrilfestékeket kevertem össze egy műanyag lapon.
Vízzel hígítottam a festékeket.


Első lépésként kontúrecsettel vittem fel az akrilfestéket a kép köré.


Aztán az ujjaimmal ütögettem fel a festéket. Így jobban össze tudtam dolgozni a színeket.


Antikoló festékkel kifestettem a grafikát. Használhattam volna sima matt akrilfestéket is, vagy a krémes akrilt is, de akár a dekorfestékeket is. Azért az antikoló festékeket választottam, mert ezek színei passzoltak most legjobban az elképzelésemhez.


Ismerős lépés következik: fehér lakkfilccel berajzoltam a szemekben tükröződő fényt. 


A szemvonalak és pupillák megrajzolása következett.


Fehér lakkfilccel meghúztam az orr vonalát, aztán a homlokot és az állcsúcsot is megszíneztem. Ezáltal még plasztikusabbá vált az arc. Fekete alkoholos tűfilccel körberajzoltam a kontúrvonalakat és elkészítettem a feliratot.


Nem maradhatott el az arany kontúrozó használata sem. Apró pöttyöket tettem díszítésképpen a hajba. 


Expressz ragasztóval csipkét ragasztottam az üveg szájára.


Végezetül arany színű szalaggal díszítettem tovább, amit szintén expressz ragasztóval rögzítettem.


Elkészült a mécses.


Én nem lakkoztam le, de mindenképpen vízbázisú lakkal ajánlott lekenni, ha valaki szeretné.

Így mutat a két mécses egymás mellett.


TIPP: Illatgyertya is helyezhető az üvegekbe, illetve akik tartanak a hagyományos mécsestől, ők LED mécsest is tehetnek bele.

Végül én is meggyújtottam a gyertyákat és közben elérzékenyültem a szépséges látványtól, és utat engedtem az anyukámmal közösen átélt eddigi emlékek felidézésének. Nagymamáimat sajnos már nem ölelhetem magamhoz, de Anyák napján meggyújtom a nekik szánt mécseseket, és hálás szívvel emlékezem rájuk.



Ötlet, fotó és kivitelezés: Nagy Eszter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...