2017. június 28., szerda

Pillangós doboz a nyár jegyében

Egyértelműen kijelenthetjük, ez a nyár sem múlhat el pillangók nélkül! Ezúttal egy konyhai tároló vidám kiegészítőivé váltak. Bátran készítsünk több variációt is, játszunk a színekkel, hiszen ezekhez a légiesen könnyed lepkékhez jól passzolnak az élénk színek!




Szükséges anyagok és eszközök:

- Fa fűszertartó doboz
- Alapozó festék
- Szalvéta
- Levegőn száradó gyurma (JOVI)
- Expressz ragasztó

- Matt akrilfestékek (fekete, fehér, rózsaszín, amiteszt, világoskék, levélzöld)
- Antikoló festék (fehér, sötétbarna)
- Matt lakk (vízbázisú)


A dobozunk teljes külső felületét fessük le alapozó festékkel. Száradás után finoman csiszoljuk át, majd portalanítsuk.


Válasszuk ki a nekünk tetsző pillangós szalvétát, majd kisollóval vágjunk ki belőle 3 db-ot, két kisebbet és egy nagyobbat. Jelen esetben térjünk el a javasoltnak mondható szalvéta tépésétől, kisollóval vágjuk körbe a pillangókat. A továbbiakban ezeket sablonnak is fogjuk használni, ezért is fontos, hogy ne tépjük.


Most készítsük el a 3D-s pillangókat, melyeket levegőn száradó gyurmából fogunk kialakítani. Azért, hogy könnyebben tudjunk a gyurmával dolgozni, használjunk szilikon lapot. Ha nincs, megteszi egy nagyobb darab sütőpapír is.
Nyújtsuk ki a gyurmát kb. 2-3 mm vastagságban, majd helyezzük fel a kivágott pillangókat és késsel (vagy dekorkéssel) vágjuk azokat körbe. A pillangók testét is gyurmából készítsük el, ehhez vágjunk ki egy kicsi darabkát és formázzuk henger alakúra, majd óvatosan nyomkodjuk a minták közepére.



Helyezzük el ízlésesen a dobozon a pillangó formákat és rögzítsük expressz ragasztóval a még nedves gyurma mintákat.


A gyurmát hagyjuk kicsit száradni, majd alakítsuk ki a doboz alap színeit. A vidám, nyárias hangulathoz használjunk fagylalt színű matt akrilfestékeket (fehér, rózsaszín, világoskék, levélzöld). A fehér akrilfestékkel halványított színeket foltokban vigyük fel a doboz felületére, vegyítsük a színeket, alakítsunk ki átmenetes hatásokat.


Az akrilfesték száradása után dekupázsoljuk a szalvétából kivágott pillangókat a megfelelő gyurma mintára. Ügyeljünk a pontos illesztésre.


Azért, hogy teljesen élethűek legyen a pillangóink, fessük meg a csápjaikat fekete akrilfestékkel. Ezt a vékony tűecsettel tehetjük meg. A pillangók közötti részeket díszítsük inda mintás stencilekkel.


A 3D hatást tovább hangsúlyozhatjuk, ha árnyaljuk a mintákat egy kevés sötétbarna antikoló festékkel.


Mivel egy kicsit vidámabb megjelenésű pillangókra vágytam, ezért élénkítettem a szárnyaik színein, ehhez az ametiszt és a világoskék akrilfestékkel picit itt-ott belefestettem.


A kontúrosabb hatás elérése érdekében emeljük ki a doboz és a pillangó minták éleit. A doboz széleit a barna, míg a pillangók széleit a fehér antikoló festékkel finom áthúztam. Ehhez a száraz stencil ecset technikát alkalmaztam.



Végezetül a tartósság megóvása érdekében lakkozzuk le a doboz teljes külső felületét.


A vidám hangulatú, nyárias konyhai tároló dobozunkat máris használatba vehetjük.




Ötlet, fotó és kivitelezés: Czippel Judit - Czippel Art

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...