2014. március 9., vasárnap

Dekorálj fotóval!

Kétségtelenül beköszöntött a tavasz! Ilyenkor elkezdhetünk ültetgetni, szebbnél szebb virágokkal öltöztethetjük fel otthonunkat, sőt, a szerencsésebbek a balkont vagy a teraszt is növényekkel népesíthetik be! Ezt még meg lehet bolondítani azzal, hogy az illatos, élénk színű virágokat saját készítésű kaspóba vagy virágtartóba tesszük. Jöjjön most egy bohókás ötlet arra, hogyan lehet fotóval díszíteni egy cserepet!



Először válasszunk ki egy megfelelő fotót, amit a kaspó méretéhez igazítva nyomtassunk ki lézernyomtatóval. Mi Audrey Hepburnt egyik fotóját választottuk a Breakfast at Tiffany-ból. Fekete-fehérben nyomtattuk ki, de természetesen színesben ugyanúgy működik majd a technika.


Körbevágtuk az arcot, majd lealapoztuk és fehér matt akrilfestékkel lefestettünk egy natúr kerámia kaspót.


Száradás után azt a részt, ahova a fotó kerül bekentük egyenletesen decoupage ragasztólakkal. Ezután a fotót vízbe mártottuk, hasonlóan, mintha decoupage papírral dolgoznánk.


Kicsit lecsöpögtetve a fotót (nem kell letörölgetni) máris a felületre helyezhetjük! Az ujjunkkal óvatosan simogassuk a kaspóra a képet, ügyelve, hogy az esetlegesen keletkező levegőbuborékokat kifelé tessékeljük.


Azért ne simogassuk túl sokáig a fotót, mert a kép a nedvességtől elkenődhet, felgyűrődhet, elmosódhat...


Ezután rögtön át is kenhetjük felülről ragasztólakkal a fotót és várjuk meg a száradást.

TIPP: ha csak tintasugaras nyomtatónk van, akkor a fotót ne mártsuk vízbe, hanem csak a hátulját nedvesítsük be óvatosan enyhén nedves ronggyal. Nem kell átitatni teljesen a papírt, éppenhogy egy kis nedvesség érje. Így simítsuk száraz ujjal a felületre és várjuk meg míg megszárad, majd csak utána lakkozzuk le gyors és határozott mozdulatokkal decoupage ragasztólakkal, nehogy a festék elkenődjön.




Mi a kaspó egyik felét feketére festettük, a másikat fehéren hagytuk és készítettünk még hozzá mágnesfestékkel lefestett kaspót is, amire tudjátok, krétával is lehet írni!



A kaspóba helyezett növényekkel lehet mókázni és megviccelni a családtagokat:





Az anyag az A Mi Otthonunk magazin 2014. márciusi számában jelent meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...