2016. szeptember 10., szombat

Mozaik - kiállta az idő próbáját!



Elkalandoztam a neten és egy varázslatos világra bukkantam. A csodás fotók láttán egyik ámulatból a másikba estem, amikor feltárultak előttem a mozaikban rejlő lehetőségek.
Megosztom veletek, hátha kedvet kaptok, mert én bizony nem tudtam ellenállni és belevetettem magam. Tartsatok velem, merüljünk el együtt az ihletadó képek változatos kavalkádjában, a bejegyzés végén pedig egy váza elkészítésének lépéseit nézhetitek meg!





Régmúlt idők...




A mozaikkészítést mint díszítési technikát már az ókorban is alkalmazták. A legkorábbról ismert mozaikok Mezopotámiából származnak. Kezdetben az agyagba köveket, illetve cserépdarabokat nyomkodtak díszítési céllal (i. e. 5. század). Később, a római mozaikok gyakran falfestmények másolataként jöttek létre. Ekkor már színezett üveget használtak és cementtel, gipsszel rögzíttették. Római kori mozaikokat Magyarországon is találtak (Budán a Hercules-villa).
A mozaikok új kora a 4. században, a kereszténység előretörése idején kezdődött el. Az új ábrázolásmód arra volt hivatott, hogy elmagyarázzák a hívőknek a Biblia történéseit, tanítását.
A 11–12. századtól a mozaikkészítés központja egyre inkább Velence lett, de a mozaikművészet története itt gyakorlatilag véget ért. A reneszánsz már inkább freskókat alkalmazott a falak díszítésére. Ez természetesen nem jelenti a mozaik műfajának halálát. Giotto és Raffaello is készített még mozaik kartonokat.
A mozaiktechnika a 19. században éledt újjá. A műfaj a szecesszió beköszöntével terjedt el még jobban. Gustav Klimt, Antoni Gaudí, valamit a modern európai művészet jeles képviselői is foglalkoztak a mozaikkal, többek között Henri Matisse és Pablo Picasso is.
A magyarországi művészek is alkalmazták a mozaiktechnikát mint például: Aba-Novák Vilmos, Körösfői-Kriesch Aladár, Róth Miksa, Barcsay Jenő.

A rövid történeti áttekintés után lássuk korunk csodáit. Jól megférnek egymás mellett a minimál és a gazdagon díszített, a színes és a szürke, a bohém és a művészi megoldások.









 



Most pedig lássunk hozzá. Aki először mozaikozik, javaslom kezdetben sík felületet használjon.

Szükséges anyagok és eszközök:

-üveg váza
-mozaik és kavicsragasztó
-mozaik
-fugázó anyag (fekete)
-ecsetek, szivacsdarab



Célszerű a munka megkezdése előtt megtervezni a mintát. Ebből az is kiderül, mennyi anyagra lesz szükség. Igen kellemetlen lehet, ha menet közben fogy el a mozaik. A tervezést egy sima papírlapon is elvégezhetjük. Jelen esetben a váza felfelé szélesedik, ezzel is kalkulálni kell. Sík felületek esetében egy kockás lap tökéletes erre a célra. Ne felejtsük el beleszámolni a fuga szélességét is.


A rögzítéshez használjunk mozaik és kavicsragasztót. Ez egy sűrű, áttetszőre száradó ragasztó, amit kicsit vastagabban vigyünk a felületre. Eleinte célszerű csak néhány mozaik helyét ragasztózni, majd ha már belejöttünk, lehet bátrabban, nagyobb felületeket is.



12 óra száradás után ezt láthatjuk belülről...


...és így néz ki kívülről. Az üveg felületen akril mozaikot ragasztva a mozaikragasztó kicsit lassabban szárad, mert nem nedvszívó a felület. A száradás ideje függ hőmérséklettől is, de ami a legfontosabb, várjuk meg amíg teljesen és mindenhol áttetszőre szárad.


Ezután következik a fugázás. A leírásnak megfelelően keverjük össze vízzel a fugázó anyagot, csomómentesen. Célszerű kevesebb mennyiséggel kezdeni és ha elfogy inkább keverjünk újabb adagot. A vázához fél flakonra volt szükség.


A tejföl sűrűségű anyagot egy műanyag festőkéssel vittem fel a felületre. Mindenhol töltsük fel a hézagokat és a szélekhez is tegyünk alul és felül is.


 Hagyjuk száradni 45 percet.


Egy szivacsot nedvesítsünk be és alaposan nyomkodjunk ki. Ezzel töröljük le a felesleges anyagot. Egészen biztató a látvány! :)


Körülbelül egy óra múlva egy puha ronggyal távolítsuk el a megmaradt fátyolréteget. A teljes száradás 12-24 óra rétegvastagságtól függően.







Forrás: Pinterest, Wikipédia

Ötlet, fotó és kivitelezés: Kalmár Tímea - DecoMűhely

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...