2016. április 11., hétfő

Benne leszünk a TV-ben!

A TV2 „Otthon a kertben” című műsor állandó vendége, Varga Judit, a Juditu blog írója és számtalan DIY ötlet megálmodója, három adáson keresztül Pentart termékekkel mutat be olyan ötleteket és technikákat, melyeket a kertben és beltéren egyaránt alkalmazhatunk. A műsorban szombatonként, április 16-án, 23-án, valamint május 7-én találkozhattok velünk, reggel 8:55-től, vagy az ezeket követő vasárnapokon a Super TV2-n 9:50-től. Érdemes lesz nézni a műsort és követni minket a Facebookon és itt a blogon, mert a számtalan ötlet mellett rengeteg nyereménnyel is készültünk a műsor készítőivel közösen!

Addig is Juditot a forgatásról, kulisszatitkokról kérdeztük:

Mióta vagy rendszeres résztvevője az „Otthon a kertben” műsornak, hogy találtatok egymásra a készítőkkel?

2012-ben egy castingon találkoztam először Márkkal, ahol lakberendezőt illetve társműsorvezetőt kerestek a Spektrum Home csatorna Térnyerők című műsorához. Márkkal rögtön megtaláltuk a közös hangot, és a műsor készítői is úgy gondolták, remek páros leszünk majd a képernyőn is. A 20 szoba átalakítását bemutató műsort fél éven át forgattuk együtt, nagyon kemény időszak volt, de megérte. A műsor a mai napig nagy sikerrel fut a csatornán és a csapatmunka nem csak szakmailag, de emberileg is összekovácsolt minket. 


A Térnyerőket már nem forgatjuk, de amikor elindult a TV2-n Márk új műsora, az Otthon a kertben, ismét lehetőséget kaptam, hogy kreatív térátalakításokban vegyek részt. Ahogy anno a Térnyerőkben, a kertes műsorban is a DIY (Do It Yourself) a fő területem. Az első közös "kerti" munkánk során Hajós András erkélyét alakítottuk át. Márkkal azóta is baráti kapcsolatban vagyunk, a munkán kívül időnként beülünk egy jó kávézós beszélgetésre.

Mi történik egy forgatási nap alkalmával, hogy képzeljük el ilyenkor egy napodat?

A forgatások rendszerint reggel 8-kor kezdődnek, én ilyenkor már sminkben és teljes menetfelszerelésben vagyok, ami azt jelenti, hogy ezeken a napokon 5 órakor már talpon kell lennem, hogy időre elkészüljek és a helyszínre érjek. Természetesen mindig van egy – a műsor szerkesztője által összeállított - forgatási ütemterv, amihez igyekszünk tartani magunkat, de ezt rengeteg minden befolyásolhatja egy adott helyszínen. Az időjárás, a környezeti zajok, a sötétedés, a nem várt események (mint pl. hogy nem működik a lift) felül tudják írni a dolgokat. Mivel Márkkal nem csak közös jeleneteink vannak, hanem külön-külön is dolgozunk a kamerának, így amikor épp ő van soron, nekem van időm pihenni, sminket igazítani, átöltözni, előkészülni a következő jelenetre az alapanyagokkal és csinálni néhány fotót a forgatásról, illetve a jelenetekben elkészült tárgyakról. Ezeket a fotók pl. az őszi kerti party témájú adásban készültek:





Ezeket a képeket később facebookon, instagramon is megosztom és ezekből születnek a műsor adásba kerülése után a blogposztok is. Az említett sötétedés az egyik legutálatosabb faktor, mert naplemente után forgatni és fotózni sem jó, így az utolsó hajrá mindig nagyon feszített tempóban történik, de sajnos így is van, hogy belecsúszunk az éjszakába és ezt a nézők felé is kommunikáljuk. 





A Térnyerők időszak alatt rendszeres volt, hogy éjfél után értem haza és 5-kor már talpon voltam, mert másnap is forgattunk. 

Árulj el nekünk kérlek egy forgatási kulisszatitkot, vagy vicces történtet a forgatásról!

Az egyik kedvencem, amikor a Térnyerőkben kitaláltunk egy rohamsisak lámpát, mint egyszerű DIY ötletet. Márk 2 órán át küzdött vele, mire sikerült kifúrnia, szakadtunk a röhögéstől, de a végeredmény szuper lett. Egyébként vannak pillanatok, amikor hisztibe fullad egy jól kitalált ámde félrecsúszott dolog, szerencsére ilyenkor mindig van valaki a csapatból, aki visszahozza a hangulatot és a munkakedvet!




Mi inspirál egy-egy ötlet kitalálásakor? Mi történik az ötlet megszületésétől a képernyőre kerülésig?

Ez nagyon nehéz kérdés, mert alapvetően már a helyszín is meghatározza a lehetőségeket, az ugye meg mindig másmilyen. Általában van egy adott terepre kitalált tervünk, és megnézzük, hogy az adás szempontjából hány és milyen típusú DIY ötlet fér bele, mi éppen az aktualitás (nem mindegy, hogy őszi vagy tavaszi szezonban vagyunk), milyen támogatókkal tudunk számolni, milyen alapanyagokat tudunk beszerezni és az adott nap forgatási rendjébe mi fér bele. Én nem nagyon szeretek Pinterestről vagy egyéb online oldalakról inspirálódni, magazinokat is viszonylag ritkán forgatok a kezemben emiatt, bár nyilván a szakmám miatt ezeket is átpörgetem. Sokkal jobban vonz a környezetemből való inspirálódás, a városban tett séták által látott dolgok, a helyek, ahová beülök egy jó ebédre/kávéra. Szeretem az egy-egy utazásból hazahozott olyan „impulzusokat” (textúrák, színek, formák, stb.) amikből fejben később összeállhat az ötlet, legutóbb Marokkóból tértem haza tele színes inspirációkkal.




Ezt még kicsit pofozom a lehetőségeken belül, majd elkészítem a kamera előtt és innentől az operatőr és a vágó munkáján múlik, mi fog belőle megjelenni a képernyőn.

Melyik a Te kedvenc DIY technikád, amivel a legszívesebben dolgozol?

Hm, őszintén szólva nem is tudom. Azt hiszem a festés áll hozzám a legközelebb, mindegy, hogy falat/csempét/padlót festek, vagy épp bútort, esetleg textilt, mindegy, hogy sablonon segítségével vagy szabadkézzel. Mivel eredetileg mérnök vagyok, szeretem a precíz, pontos vonalvezetést, ami egyébként nagy koncentrációt igényel, de ez engem teljesen kikapcsol és feltölt, ráadásul nagyon látványos a végeredmény. A dekorációs festésekhez egyébként rendszerint Pentart termékeket használok.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...